A gerillaháborút olyan civilek vívják, akik nem tagjai egy hagyományos katonai egységnek, például egy ország állandó hadseregének vagy rendőrségének. Sok esetben a gerillaharcosok azért küzdenek, hogy megdöntsék vagy meggyengítsék a kormányzó kormányt vagy rezsimet.
Ezt a fajta hadviselést a szabotázs, a les és a gyanútlan katonai célpontok elleni meglepetésszerű támadások jellemzik. A gyakran saját hazájukban harcoló gerillaharcosok (más néven lázadók vagy lázadók) a helyi táj és terep ismeretét a javára használják fel.
többet látni
Egyenlőtlenség: Az IBGE nyilvánosságra hozza a 10 legrosszabb állapotot…
Izrael a világ 4. legerősebb katonai hatalma; ellenőrizze a rangsort
A gerillahadviselés alkalmazását először a Kr.e. 6. században javasolta Sun Tzu kínai tábornok és stratéga klasszikus könyvében, a The Art of War-ban. Kr.e. 217-ben Quintus Fabius Maximus római diktátor, akit gyakran a "gerillaháború atyjának" neveztek, „Fábiánus stratégiája”, amellyel Hannibal karthágói tábornok erőteljes támadó hadseregét győzte le Uszály.
A 19. század elején Spanyolország és Portugália polgárai gerillaháborúval győzték le Napóleon francia hadseregét a félszigeti háborúban. A közelmúltban a Che Guevara vezette gerillák segítettek Fidel Castrónak megdönteni Fulgêncio Batista kubai diktátort az 1952-es kubai forradalom idején.
Nagyrészt annak köszönhetően, hogy olyan vezetők használják, mint például Mao Ce-tung Kínában és Ho Si Minh Észak-Vietnamban, Nyugaton a gerillaháborút általában csak a kommunizmus taktikájának tekintik. A történelem azonban bebizonyította, hogy ez tévedés, mivel politikai és társadalmi tényezők sokasága motiválta az állampolgár-katonákat.
A gerillaháborút általában politikai indíttatású hadviselésnek tekintik. A hétköznapi emberek kétségbeesett küzdelme egy katonai erővel és megfélemlítéssel uralkodó elnyomó rezsim által elkövetett sérelmek kijavításáért.
A történelem azonban megmutatta, hogy a közvélemény a gerillákat hősként vagy gazemberként tekinti a taktikájuktól és motivációiktól függ. Míg sok gerilla harcolt az alapvető emberi jogok biztosításáért, néhányan elkezdték indokolatlan erőszak, még akkor is, ha terrorista taktikát alkalmaz más civilek ellen, akik megtagadják a részvételt a te ügyed.
Például Észak-Írországban az 1960-as évek végén egy magát Ír Köztársasági Hadseregnek (IRA) nevező civil csoport támadássorozatot hajtott végre. a brit biztonsági erők és az országban működő közintézmények, valamint az ír állampolgárok ellen, akikről azt hitték, hogy lojálisak a koronához angol.
Olyan taktikák jellemzik, mint például a válogatás nélküli bombázás, amely gyakran civilek életét követeli Az IRA-támadásokat a média és a kormány terrorcselekményeknek minősítette Angol.
A gerillaszervezetek a kis, lokalizált csoportoktól (sejtektől) a több ezer jól képzett harcosból álló, regionálisan szétszórt ezredekig terjednek. A csoportvezetők gyakran egyértelműen politikai célokat fogalmaznak meg.
A szigorúan katonai egységek mellett sok gerillacsoportnak is van kijelölt politikai szárnya. propaganda kidolgozása és terjesztése új harcosok toborzására és a polgári lakosság támogatásának elnyerésére helyi.
A hatodik századi The Art of War című könyvében Sun Tzu kínai tábornok összefoglalta a gerillaharc taktikáját:
„Tudd meg, mikor kell harcolni és mikor nem. Kerüld el, ami erős, és támadd meg azt, ami gyenge. Tudja, hogyan kell megtéveszteni az ellenséget. Gyengének tűnj, ha erős vagy, és erősnek, ha gyenge vagy."
Tzu tábornok tanításait tükrözve a gerillák kis, gyors egységekkel indítanak ismételt ütés-fuss támadásokat. Ezeknek a támadásoknak az a célja, hogy destabilizálják és demoralizálják a nagyobb ellenséges erőt, miközben minimálisra csökkentik saját veszteségeiket.
Továbbá egyes gerillacsoportok azt állítják, hogy támadásaik gyakorisága és jellege olyan túlzottan brutális ellentámadásokra provokálják az ellenséget, amelyek az ügy támogatására ösztönöznek lázadó. A végső cél a munkaerő és a katonai felszerelések elsöprő hátránya A gerillataktika jellemzően az ellenséges hadsereg esetleges visszavonása, nem pedig teljes megadás.
A gerillaharcosok gyakran próbálják korlátozni az ellenséges csapatok mozgását, fegyvereit ill utánpótlást az ellenséges utánpótlási vonal létesítményeinek, például hidaknak, vasutaknak és repülőterek.
A helyi lakosságba való beolvadás érdekében a gerillák ritkán viselnek egyenruhát vagy azonosító tárgyakat. Ez a lopakodó taktika segít nekik kihasználni a meglepetés elemét támadásaikban.
A helyi lakosság támogatásától függően a gerillaerők katonai és politikai fegyvereket is alkalmaznak. Egy gerillacsoport politikai ága propaganda létrehozására és terjesztésére szakosodott. Nem csak új harcosok toborzására tervezték, hanem arra is, hogy megnyerje a szívét és elméjét emberek.
Bár mindkettő ugyanazt a taktikát és fegyvert alkalmaz, jelentős különbségek vannak a gerillák és a terroristák között.
A terroristák ritkán támadnak katonai célpontokat bőséges védelemmel. Ehelyett a terroristák gyakran úgynevezett „puha célpontokat” támadnak meg, például polgári repülőgépeket, iskolákat, templomokat és más nyilvános gyülekezőhelyeket. A 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli merényletek és az 1995-ös oklahomai bombamerénylet a terrortámadások példái.
Míg a gerillalázadókat jellemzően politikai tényezők motiválják, a terroristák gyakran egyszerű gyűlöletből cselekszenek. Az Egyesült Államokban például a terrorizmus gyakran a gyűlölet-bűncselekmények eleme. Olyan bűncselekmények, amelyeket a terroristának az áldozat fajával, bőrszínével, vallásával, szexuális irányultságával vagy etnikai hovatartozásával szembeni előítélete motivált.
A terroristákkal ellentétben a gerillák ritkán támadnak meg civileket. A terroristákkal ellentétben a gerillák félkatonai egységként mozognak és harcolnak azzal a céllal, hogy elfoglalják az ellenség területét és felszerelését.
A terrorizmus sok országban bűncselekmény. A „terrorizmus” kifejezést a kormányok néha helytelenül használják a rendszerük ellen harcoló gerillalázadókra.