a kifejezést Apartheid a faji szegregációs rendszerre utal, amely Dél-Afrikában 1948 és 1994 között zajlott.
A Nemzeti Párt felemelkedésével az országban gazdasági és politikai hatalmat birtokló fehér kisebbséget favorizáló faji politika lépett életbe.
többet látni
A tudósok technológia segítségével feltárják az ókori egyiptomi művészet titkait…
A régészek lenyűgöző bronzkori sírokat fedeztek fel…
A fehér elitből álló Nemzeti Párt olyan szabályokat diktált, amelyeket a lakosság többi részének – a hatalmas fekete többségnek – szigorúan be kellett tartania.
Ez a valóság Nelson Mandela 1994-es hatalomra kerülése után megváltozott, amikor a szegregációs rendszer véget ért.
A politika faji szegregáció 1948-ban, az Új Nemzeti Párt hatalomra kerülésével tették hivatalossá.
A rezsim az 1960-as és 1970-es évek között megerősödött, és ennek következtében heves ellenállás volt jelen.
A Párt az elnyomás és a megfigyelés rendszerébe fektetett be, hogy fenntartsa kormányát és a fehér faji felsőbbrendűség eszméit.
Tilos volt a fehér és feketék közötti házasság, valamint a szexuális kapcsolat, amelynek felfedezése esetén az érintett személyek börtönbüntetést kaptak.
Csak a fehér elit töltötte be a legmagasabb pozíciókat a kormányban és a parlamentben. Ugyanígy a termőföldek is ellenőrzésük alatt álltak.
A feketék olcsó munkaerő volt az iparban, a bányákban és a gazdaságokban. Nem mozoghattak szabadon az országban, számos személyazonosító okmány, széf és bérlet ellenőrzi őket.
Az afrikai vezetők a bürokráciát találták meg a fekete férfiak és nők országszerte történő mozgásának ellenőrzésére.
A faji szegregáció politikája az együttélés legváltozatosabb tereiben volt jelen a Dél-Afrika. A buszmegállókat és a tömegközlekedést bőrszín választotta el egymástól.
Parkok, terek és strandok határolták be a fekete lakosság hozzáférési pontjait, valamint a könyvtárakat, éttermeket, bárokat és ivókutakat. Végül minden környezetet a faji szegregáció kegyetlensége jellemez.
A dél-afrikaiak nem fogadták el passzívan az ilyen intézkedéseket. Különböző módon reagáltak, ami elindította a Dél-afrikai Unió megalakulását.
A feketék a XX. század elején, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) létrehozásával kezdték meg a fő képviseleti szervezetüket.
Az 1920-as években több mint 40 ezer bányász részvételével sztrájkokat hirdettek Dél-Afrikában. Az 1940-es években több mint 40 sztrájkot szerveztek több mint 60 000 ember részvételével.
Az apartheid térnyerésével azonban a békés ellenállás félreszorult, utat engedve a Nelson Mandela (1918–2013) vezette fegyveres mozgalmaknak.
A Shaperville-i mészárlást (1960) a törvény elleni tiltakozás jellemezte, amely arra kényszerítette a fekete dél-afrikaiakat, hogy olyan füzetet használjanak, amely körülhatárolta azokat a helyeket, ahol részt vehetnek.
Az epizódban a rendőrök is részt vettek, akik rálőttek egy ötezer fős csoportra. Ez volt a kiváltó ok az ellenállás kezdetéhez.
1976-ban a rendőrség hevesen reagál egy johannesburgi diáktüntetésre. Ebben az elnyomásban körülbelül 600 tüntetőt öltek meg, és 13 000 letartóztatást rendeltek el.
A mozgalom vezetőjét, Steve Bikot megkínozták és megölték. Ezt a dél-afrikai akciót hevesen bírálták, és az ország nyomást kezdett elszenvedni a Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). Így az 1980-as éveket az egész világra kiterjedő hiteltelenség jellemzi, ami miatt Dél-Afrika nagy befektetéseit veszítette el.
Nelson Mandela az apartheid elleni küzdelem fő hivatkozása volt. 1962-ben letartóztatták, majd 1964-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1990-ig tartották fogva.
Szabadulása után 1994-ben Dél-Afrika elnökévé választották, ezzel véget ért a faji szegregáció törvényessége az országban.
További információ:
