A mű Brás Cubas posztumusz emlékei a brazil irodalom történetében ez volt és számít a legolvasottabb és legünnepeltebb regénynek. Fantasztikus realista tartalmú mű, mivel az író egy olyan karaktert hoz létre, aki visszatér a halálból, hogy elmondja élettörténetét, vagyis Machado de Assis újított az irodalmi életben.
A mű Brazíliában a realizmus jelenlétének mérföldkőnek számít, 1881-ben, abban az évben, amely a a mű kiadása és az első sorozatok megjelenése, később a Tipografia könyveként jelenik meg Nemzeti.
Ismerjünk meg egy kicsit többet erről a zseniális műről?
Index
Machado de Assis műve 160 fejezetre tagolódik, 1881-ben jelent meg. Az első fejezetet Szerző halálának hívják, a főhős elmeséli akkori halálát, megjelölve az elbeszélés kezdetét, az utolsó fejezetet, ill. vagyis a 160-as számot "Das Negativas" -nak hívják, ez utóbbi mindent kitér arra, amit az elbeszélő szeretett volna megtenni, de képtelen volt megvalósítani az élet, ezért idézi életrajza utolsó részében a nevet: „Nem volt gyermekem, egyetlen teremtménynek sem adtam át szenvedés."
Mesemondó: Az elbeszélésben az elbeszélőt első személyben mutatják be, őt elhunyt szerzőként, azaz halottként jellemzik, aki úgy dönt, hogy elmondja az egész életpályáját akkori halála előtt a könyv egyfajta fantasztikus realizmussá válik, mivel egy halottról van szó, aki már nem tartozik a földi világhoz, emlékeit a Föld. Ebben az elbeszélésben az elbeszélőnek könnyedén sikerül túllépnie az olvasó megítélésén, az elhunyt szerző úgy mondja el a történetet, ahogyan el kell mondani, ítélet nélkül.
Narratív fókusz: Ahogy az egész történetet egy narrátor mondja el első személyben, vagyis narrátor-megfigyelő és egyben az egész főszereplője cselekmény, ebben a forgatókönyvben arra készteti az olvasót, hogy megértse világnézetét, például érzéseit, illúzióit, életre vonatkozó gondolatait, ráadásul Brás Cubas posztumusz emlékiratai elbeszélőjén keresztül bemutatják a század riói társadalmának kulisszatitkát XIX.
Idő: A mű két részből áll, az első rész pszichológiai, a pszichológiai idő a szerzőtől a sírján túl, vagyis az akkori halálán túl, ebben a jellemzőben kerül átadásra a karakter úgy meséli el történetét, hogy csak az akaratából fakad, nem lineáris sorrendet követ, például a halált születés előtt és a tények előtt mondják el élet.
Időrendben az események a felmerült tények, például a kezdet logikai sorrendjét követik gyermekkortól, serdülőkortól Coimbra városáig és vissza Brazíliáig, addig az övé halál. A könyv címe az első pillanatban furcsaságot okoz az olvasók részéről, mivel egy elhunyt ember mondja el életpályáját, vagyis egy halott, aki képes írni.
A valósághűség megváltozik reális tartalmában, mivel a korabeli írók megszokták a linearitást, ill. vagyis kezdet, közepe és vége valamiféle kötelességnek érzik alkalmazkodni ehhez az új helyzethez, ami számukra némileg szokatlan.
Bras Cubas: Az elbeszélésben az akkori Cubas család gazdag fiaként mutatják be, ő a könyv főszereplője, ráadásul a mű narrátora. Brás Cubas akkori halála után meséli el magánemlékeit, és ezért a könyv elbeszélésében bemutatott minden jellemzõ felelõs.
Virgilia: A karakter Brás nagy szenvedélye, az elbeszélésben ő a miniszter unokahúga, a főszereplő apja a kapcsolatban látja annak lehetőségét, hogy fia nemzetpolitikai kérdésekbe kezdjen.
Marcela: Ugyanezt tekintik Brás cubas nagy szerelmének is, csak a főhős életének pillanatát változtatja meg, ez a szerelem még serdülőkorban történik
Eugenika: Maga az elbeszélő szavaival élve „Flor da Moita” -nak számít, a nevet az a tény adja, hogy gyermekként végül elkapta a bokor mögött randevú lány szüleit, a főszereplő mint még említette, nagy szenvedélyei voltak, és Eugeniával sem volt ez másként, Brás Cubas is érdekelte a lányt, de idővel rájött, hogy nem tudja folytatni a romantikát, a lány "comb".
Nha Lo Ló: Brás cubas ebben a karakterben látja a házasság egyetlen lehetőségét, de a fiatal nő 19 évesen sárgás lázban hal meg
Óvatosság: Gyerekként Brás Cubas rabszolgája volt, egy idő után elnyerte szabadságát.
Lobos Neves: A karakter feleségül veszi Brás Cubas életének nagy szerelmét, azzal a házassággal, amelyet sikerült megalapoznia a politikai életben, később házasságtörést szenved felesége részéről a főhőssel
Quincas Borba: A humanitizmus tudósa és teoretikusa, egy olyan doktrína, amelyet Brás Cubas élete során nagy csodálattal töltött el, Quincas alakja őrülten meghal.
Placida asszony: A műben középosztálybeli szereplő, élete során szorgalmas és szenvedő nő volt.
Az elbeszélés Brás Cubas akkori életének elemzésével kezdődik, egy olyan emberrel, aki élete során mindent megtapasztalhatott patriarchálisnak tartott társadalom tagja, kiváltságokkal és szeszélyekkel, szeszélyekkel teli társadalom ország.
A fiúnak volt egy sajátossága, mondjuk, nagyon furcsa és kegyetlen, kedvenc „játékszereként” a „Negro Prudencio” nevet viselte. Az iskolában a főszereplő Quincas Borbas huncut barátja volt.
Már felnőttkorában és testi vágyainak felkeltésével Brás az úgynevezett kurtizánokkal, ismertebb nevén prostituáltakkal költött. a luxus, az egyik ilyen prostituált közül, megismerkedett Marcelával, akinek Brás a következő mondatot szánja: „Marcela tizenöt hónapig és tizenegy contos de réis-ig szeretett engem”.
Fontos hangsúlyozni, hogy az író nem teszi világossá ezeket a könyvben említett kifejezéseket, ez a tipikus machadai írásmód, a szerző a műben mélyen együttműködik a nyelvek alakjaival, vagyis az eufemizmust használja, hogy az olvasó így megértse a nyelv valódi jelentését részlet elolvasva.
Brás cubas az elbeszélés során bebizonyítja, hogy igazán szereti Marcelát, minden pénzét ajándékokra, partikra, pénzre költi, amely nem az övé volt, hanem a családi forrásokra. Az apa, látva ezt a helyzetet, úgy döntött, hogy abbahagyja, elküldte fiát külföldre, Európába, az apát Nagy vágyam volt, hogy Brás Cubas törvényeket tanulmányozzon és elkötelezze magát az alapszak cím megszerzéséért Coimbra.
A főszereplő nem fogadja el apja ötletét, kénytelen elhagyni Marcelát, és szomorú és ideges Európába. Coimbrában Brás élete nem sokat változik az előző életéhez képest, sikerül diplomát szereznie, és ha oklevéllel a kezében van, a munka nem nagyon érdekelte, soha nem volt alkalmatlan rá. Visszatérve Brazíliába, folytatja régi életét, igazi parazita, kihasználva a jól megszületettek kiváltságait
Az elbeszélés során megjelenik Brás Cubas második szerelme, egész életének második és legtartósabb, a főszereplő szeretettel teli Virgilia iránt, az apa iránt ebben az udvarlásban és az esetleges házasságban annak lehetősége, hogy a fiú irányt vegyen a politikai életben, mivel Virginia kapcsolatban állt a bíróság miniszterével, de sajnos a végül feleségül megy egy másikhoz, Lobo Neveshez, véget vetve a főhős és az egész család álmainak, számukra Brás Cubas belépését a politikába társadalmi felemelkedés.
Machado de Assis könyve innovatív és egyben forradalmi műnek számít, ezek posztumusz emlékiratok, vagyis az elbeszélő, már halálállapotában, múltbeli életének emlékei, ebben az elbeszélésben aztán elhunyt szerzőt alkot főszereplő tartalommal, itt felmerül a kérdés: Mi a célja Machado de Assis-nak, hogy már elbeszélőt hozzon létre halott? A válasz a nyelve hegyén van, Machado de Assis azért hozta létre ezt a karaktert, hogy teljes mentességgel mesélje el az életét, vagyis Brás Cubas karakterét teljesen el kell választani a társadalommal, vagyis a saját élet.
A halál bizonyos távolságot biztosít a környező emberek iránti elkötelezettségtől, vagyis őszinte és ironikus elbeszélés jön létre, és ironikus módon Brás Cubas írja akkori könyvének dedikációját:
"Annak a féregnek, amely először megrágta a holttestem hideg húsát, nosztalgikus emlékként szentelem ezeket a posztumusz emlékeket."
Amint láthatjuk ebben a dedikációs szakaszban, a „megrágott” ige a múltban van, ami arra késztet bennünket, hogy azt higgyük, hogy a főszereplő nem más, már nem létezik, nem szabad, hogy több elégedettség vagy válasz bárkinek, szabad, abszolút, szuverén és a szavak tulajdonosa, hogy ábrázolja az életet, az embereket, a beállításokat és önmagát is. megérteni.
„Ami Brás Cubasomat sajátos szerzővé teszi, az az, amit ő„ pesszimizmus-röhögésnek ”nevez. Van ennek a könyvnek a lelke, bármilyen vidámnak is tűnik, keserű és durva érzés. (…) Már nem mondom, hogy ne menjek bele egy kritikusba egy elhunyt miatt, aki megfestette önmagát és másokat, mivel ez jobbnak és jobbnak tűnt. "
Egyéb cikkek:
„Egy ideig haboztam, hogy ezeket az emlékeket az elején vagy a végén nyitjam-e meg, vagyis hogy a születésemet vagy a halálomat helyezzem-e előtérbe. Feltételezve, hogy a közös használat a születéskor kezdődik, két szempont vezetett arra, hogy egy másik módszert alkalmazzak: a Az első az, hogy nem éppen elhunyt szerző vagyok, hanem elhunyt szerző, akinek a sír másik volt bölcső; a második az, hogy az írás így gálánsabb és fiatalabb lenne. "
„Tüdőgyulladásban haltam meg; de ha azt mondom, hogy kevesebb tüdőgyulladás, mint egy nagyszerű és hasznos ötlet okozta a halálomat, akkor talán nem hiszel nekem, és mégis igaz. Röviden bemutatom Önnek az esetet. Maga ítélje meg.
2001-ben Machado műve életet teremtett a filmvásznon, drámai tartalmú vígjátékként debütált. Brás Cubas akkori karakterét a szerző, Reginaldo Faria, Virgilia pedig Viétia Zangrandi remekül értelmezte.
A játékfilmet a könyvadaptációkban valaha látott legjobb filmnek tekintik, és ez ma is számos díjat kapott, például a Gramado Fesztivált.
Iratkozzon fel e-mail listánkra, és érdekes információkat és frissítéseket kapjon az e-mail postaládájába
Köszönöm a regisztrációt.
